2015. június 4., csütörtök

A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása



A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM


  

Ma már a világ számos pontján ismerik a GYŰRŰK URÁT.
J. R. R. Tolkien híres, három kötetben megjelent regénye 1937 és 1949 között készült.

Vagyis Reményik Sándor verse után.
Ő 1890. augusztus 30. – 1941. október 24. között élt.
S írt egy verset egy GYŰRŰRŐL.

Első ránézésre úgy tűnhet, semmi köze a világsikerű regénynek Reményik Sándor verséhez. De ha számításba vesszük azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Reményik Sándor ERDÉLYBEN SZÜLETETT ÉS HALT MEG, s ERDÉLYT TÜNDÉRORSZÁGNAK NEVEZIK, akkor érthetővé válik mi köze egy magyar írónak egy külföldi bestsellerhez.

Tehát adott egy GYŰRŰ és TÜNDÉRORSZÁG, mint egyezés.
De lássuk Reményik Sándor versét!

Reményik Sándor: Gyűrűt készíttetek...

"Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget,
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!

Június 4. 1920.:
Én megállok e sírkő-dátumon.
Én nem megyek egy lépést se tovább.

Eszembe jutnak Nyugat népei,
A gőg, a hitszegés, a csalfaság!
A társtalanság komor bélyege
A megalázott, széttépett hazán,
Mohács, Majtény és Világos után:
Neuilly és Versailles és a Trianon!

Párist, e hitvány, dölyfös ember-bábelt
Csak gyűlölni és megvetni tudom.
A dalai, a csipkés-finomak,
Mikért egy költőnk vágyva könnyet ontott:
Nekem: káromló, rút rikácsolás,
S én visszavetem néki, mint a rongyot!
Remete-nemzet lesz a magyar nép,
Mintha magányos szirten állana,
Vezeklő-oszlop tornyos tetején;
S csak Istene lesz véle, s bánata.
Eszembe jut a kettétörött kard,
És lobogóink tépett erdeje,
És néma, fagyott öblű kürtjeink, -
A némaságuk mintha zengene!

Eszembe jutnak elnyomóink itt:
És árva testvéreink odakint;
Június 4. 1920:
E dátum lázít, fenyeget és int.

Egy gyűrűt készíttetek, feketét,
Acélból, - dísztelent, keményet,
És a dátumot belevésetem,
Hadd érezzem az ujjamon, hogy éget
S jusson eszembe, hogy az életem
Egy kockára tettem föl mindenestől!
1920 június 8"

Érdemes megfigyelni a dátumot!
Reményik Sándor verse 1920 körül íródott.
Tolkien könyve 1937-től.

A GYŰRŰ, ami köré épül mind a két írás, a törtélem hiányzó láncszeme.

Amiről az a bizonyos gyerekdalunk is szól:

„Lánc, lánc, eszterlánc, eszterlánci cérna, cérna volna, selyem volna, mégis kifordulna. Pénz volna karika, forduljon ki Marika, Marikának lánca."




Az a "gyűrű" az, amitől a láncból cérna lesz, s ami miatt a cérnából = az élet fonalából rablánc lett.

Az a gyűrű a hiányzó láncszem, melynek köszönhetően a rabságból láncából ismét megszülethet a szabad élet fonala.

Ezzel a gyűrűvel a csőrében száll a pálosok címerén a madár a forrás tetejére, mintha fészkére szállna.

Az a láncszem az összekötő kapocs.
LÁNC SZEM, ami segít megérteni Trianont.

A GYŰRŰ = ŰR ÜGY = ÜRÜGY

Az ürügy, ami miatt az első és a második világháború is lezajlott.
Hitlertől tudjuk, hogy az egész nem a vagyonról szólt, hanem FAJI kérdés volt.

A zsidók meggyilkolása volt az ÜRÜGY, ami elterelte a figyelmet arról, amit az eredeti MAG hordozókkal és TÜNDÉRORSZÁGGAL csináltak. Ez persze nem teszi kevésbé gyomorforgatóvá azt, amit az emberekkel műveltek.

Az Eszterlánci cérna ISTÁR cérnája.

ESZTER
EASTER = HÚSVÉT
ISTER = A DUNA régi neve (DUNA, DUNNA = TAKAR Ó)
ISTÁR

Nem véletlen, hogy az angol húsvét szó Istár nevét őrzi, hisz a húsvét eredetileg Istár ünnepe volt, nem Jézusé.

A DUNA neve Ister volt.
A DUNA mellett fekszik ESZTERgom = ISTÁRgom
A DUNA alatt terül el a PILIS, ami a PÁLOSOK és a SZENT KORONA központja volt.






Ami a történelemből ki lett ollózva az az, hogy ISTÁR TÜNDÉR volt!
S mint olyan TÜNDÉRORSZÁG,
vagyis ERDÉLY trónjának várományosa.

Istár oroszlánjai szerepelnek a pálos címeren.




A NYÚL pedig, mint szimbólum, azért van a húsvéthoz társítva, mert HEGYES A FÜLE és mert szapora állatfaj, Istár pedig termékenység istennő volt. Ha Istárhoz kötjük a húsvétot mint ünnepet, úgy a LOCSOLKODÁS szokása is értelmet nyer. Azt szimbolizálja, hogy a "virágot" öntözi kell, hogy az ÉLET virága, ne hervadjon el.

A SZER ELEM,
A SZER ÉTKEZÉS,
AZ EGYESÜLÉS = EGGYÉ S(Z)ÜLÉS, a KULCS.

Ahogy minden mesénkben a szeretet a kulcs.
A hercegnőket az igaz szerelem csókja ébreszti fel.
Azt mégsem mesélhették el, hogy a csók az valójában a SZERETKEZÉST takarja.

SZER ETKEZÉS
SZER ÉTKEZÉS

Az angol sok mindent ellopott a magyar nyelvből.
Az angolban a KEY szó a KULCS.
KEY, vagyis KÉJ, mai nevén orgazmus.
Ahogy a húsvét EASTER, vagyis ESZTER, ISTÁR ünnepe.

Mit mondunk akkor, amikor szeretnénk, hogy valaki odafigyeljen ránk?

HEGYEZD A FÜLED!
A hegyes fül utalás a tündérek fülére.




Istár másik neve InANNA
Nem érdekes, hogy az erdélyi SZENT ANNA tóhoz is tündérmesék kötődnek?

Nem érdekes, hogy a Duna Németországban a FEKETE ERDŐBEN ered, és hogy ERDÉLY nevében is benne van az ÉLY szó, ami a SÖTÉTSÉGRE UTAL?

ERDÉLY
ERED ÉLY
EREDENDŐ SÖTÉTSÉG

Az eredendő sötétség, a bibliai bűnbeesés helyszínét a DUNA határolja.

Aki nem hiszi, járjon utána, de legyen szem-FÜLES!
Mert, aki jól figyel az hegyezi a FÜLÉT!
S a szeme is ÉLES, így rájöhet, hogy a HEGYEZI a fülét szó, az nem csupán a fülre utal, de a HEGYRE is.

A hegynek pedig CSÚCSA van.
HEGYES, CSÚCSOS, ÉLES az a FÜL, ami Istárt jellemezte.

S a HOLLÓ, ami a pálosok címerén szerepel magában rejti az OLLÓ szót is. Amellyel elvágták az élet fonalát, s halandóvá tették az istenembereket.

Azóta TÖRT A TÖRT ÉN ELEM.
S azóta keressük a hiányzó LÁNC SZEMET.
Amely nélkül rabok vagyunk, s az élet fonala a láncunk, amely fogva tart.

Az összes láncszem, más szóval az összes ELEM megtalálásával köthető össze ismét az élet fonala.

Mik ezek az elemek?

SZER ELEM
FIGY ELEM
ÉRT ELEM
stb.

A hiányzó LÁNCSZEM pedig Istár természete.
Ami miatt HÚSVÉT a HÚSVÉT.

Egyet elárultak azonban...
Ez a feltámadás ünnepe.
A termékenység feltámadás, születés, az élet folytonossága.

FEL TÁMADÁS
FEL TÁM(ASZT) ADÁS
FEL TÁM AD ÁSZ
FELTÁMADT ÁSZ

SUMMA SUMMARUM = MINDENT ÖSSZEVETVE
Az emlékeink visszatérnek, ha használjuk a SZERT, a SZER ELEMET, és a KEY-t = KÉJT = KULCSOT.




EMLÉK
EMEL ÉG
ELME ÉK
ELME ÉG = LÁNG ELME
ALMA ÁG

Az "alma" visszatér a fájához, édenbe.
S ezzel kezdetét veszi az ARANYKOR.


spiriteve









 Továbbá:



- A Szakkarai Piramis – a kvantumgép:

- A Kozmikus Szövedékkel Való Személyes Kapcsolatod!:

- Skalárháború: 

- A BIOELEKTROMOSSÁG TUDOMÁNYÁNAK EREDMÉNYEI – DIMENZIÓKAPUK: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/a-bioelektromossag-tudomanyanak.html

- Mi is a Lélek?:

- A teremtés energiái – Kundalini - Kisfaludy György előadásai: 

- TOBOZMIRIGY - A TESTÜNK CSODÁJA:

- A harmadik szem: 

- A kézben, a talpon ... benne van az egész ember  - Térkép az egészségünkhöz  – Reflexzónák - Aura - Csakrák - Csokrok:

 - A csakrák betegségei - behangulásuk - az életerő:

-A magyar szent korona igazi rejtélye!!! :

-Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk:

-Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel:

-Különös fények a Pilisben:

-Piramisok a Pilisben?...Egyiptomban, és szerte a Földön:

-A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja:

-A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot:

- A dimenziókapuk létezése:

- A KIRLIAN MÓDSZER:

- A magyar szent korona igazi rejtélye!

-Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:

- Idegen civilizációk jelenléte a Földön egykor és ma Megválaszolatlan kérdések: 

- Minden betegség lelki eredetű - Az emberi test a lélek térképe:

- Kisfaludy György előadásai:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2015/01/kisfaludy-gyorgy-eloadasai.html

- CSILLAGÁSZAT:

- Megmondom a titkát, édesem a dalnak:

- DALOLÓ UNIVERZUM - REZGÉSEK – FORMÁK - HANGTERÁPIA:

- A magyar szent korona a női termékenység szimbóluma - Spiriteve írása:

- A BAGOLY, a BÖLCSESSÉG szimbóluma - spiriteve írása:

- A VONZÁS TÖRVÉNYE (más szemmel) - spiriteve írása:

- FOG AD ALOM - FOGADD DALOM - FOGAD ALMA - Spiriteve írása:

- Létezik VÉLETLEN? - Spiriteve írása:

- Hófehérke és a BIBLIA FÉRGES ALMÁJA - Spiriteve írása:

- A SZERENCSE TERMÉSZETE - Spiriteve írása:

- Hol van a KISKAPU? - Spiriteve írása:

- A HAGYMA üzenete - Spiriteve írása:

- A MAG-YAR NYELV – MAG NYELV – ŐS NYELV - Spiriteve írása :

- SICAMBRIA – Spiriteve írása:

- TOBOZ-DOBOZ-KOBOZ  – Spiriteve írása:

- ÍTÉLKEZÉS - Spiriteve írása:

- A HIÁNYZÓ LÁNCSZEM - Spiriteve írása:





 


Szeretettel,

Gábor Kati


web oldalaim:


blog oldalam: